DR.STEINBERGER BIO CÉKLALÉ, 750 ML

Régóta ismert a céklában található mélyvörös festékanyag, a betanin jótékony hatása. A cékla kalciumot, foszfort, vasat, nátriumot, káliumot, ként, magnéziumot, A-, B- és C-vitamint tartalmaz. Talán ez a zöldségféle a legismertebb, hiszen a hagyományos gyógyíthatásban mindig fontos szerepet kapott.
A cékla nagy mennyiségben tartalmaz jó vízkötő képességű pektint.

A cékla kiváló vérképző, és jól szabályozhatja a máj anyagcsere folyamatait. Egyes vizsgálatok szerint megakadályozza a daganatos sejtek szaporodását is.

Számos vizsgálat bebizonyította, hogy a céklalé segíthet a vörösvérsejtek regenerálásában és szaporodásában, ezért bizonyos helyeken kiegészítő gyógymódként ajánlják vérszegénység esetén. A cékla, A, B1, B2 és C- vitamint tartalmaz, ásványi anyagok közül pedig folsavat, foszfort, ként, nátriumot, káliumot valamint magnéziumot. Jelentős szerepe van a méregtelenítésben, és egyensúlyban tartja a szervezet sav-bázis egyensúlyát. Rendszeres fogyasztásával közérzetünk javulhat. A céklában található cukor könnyen hasznosítható, így gyors energiaforrást jelenthet a szervezetnek, és várandós anyák is bátran fogyaszthatják.

A népi gyógyászat javasolja a céklalé fogyasztását menstruációs zavarok esetén is.
A szervezet a zöldségek közül a céklából tudja kinyerni a legtöbb vasat.

Ajánljuk: Rosszindulatú betegségek megelőzésében, májvédő hatású, méregtelenítéshez, lékúrák kiegészítőjeként, vérszegénység esetén.

Fogyasztási javaslat: Reggelente éhgyomorra: 1-1,5 dl

Összehasonlítás
Kategóriák: ,